Botlás azonnal |
Mate |
2007.08.27. 10:57 |
Aug. 26. 20:43 -San Siro- Majdnem elég lett Stankovic gólja ahhoz hogy az Inter legyőzze az Udineset, de végül mégsem lett elég… Sajnos a Roma ellen vereséget szenvedett Intert láthattuk ezúttal is a San Siroban ez pedig nem jó ómen hosszú távon. Sem kondícionálisan sem játékban nem ütötte meg a tavalyi szintet az együttes és a végén esett Cordoba öngól miatti 1-1 még igazságosnak is nevezhető…
A Szuperkupa döntőn szereplő csapathoz képest Stankovic a szélre került, oda ahol az elmúlt időszakban igazán hasznos tudott lenni és a helyét az irányító poszton Luis Figo vette át. Elméletileg ez volt a legjobb megoldás Mancini részéről. Persze tudtuk hogy a Marino csapat nem azonos erőt képvisel a Romaval, főképpen a középpályán de azért nem ártott az óvatosság. A kezdőcsapatban helyet kapó Ibrahimovicban is nagy bizadalom volt, és a svéd nem is vallott szégyent hiszen már a meccs elején nagyon szépen helyzetbe hozta Stankovicot aki nem kegyelmezett. Persze a gólhoz kellett Dessena és Chimenti hibája is, de végül csak bent volt a vezető találat.
A bekapott góltól nem zuhant össze az Udinese sőt igen bátran játszott. A két fiatal Sivon és Inler nem egyszer okozott zavart a védelem számára és elég sok használható labdával látták el elől a tridentét. Asamoah és Quagliarella is megdolgoztatta Julio Cesart aki ekkor még remekül állta a rohamokat.
A folytatásban is görcsös volt az Inter, semmi egyéni elképzelés vagy látványosság. Julio Cesar egy kijövetelnél gyerekes hibát vétett, kézzel ért a labdába a tizenhatoson kívül és a kiállítás sorsára jutott. Mancini Cruzt vitte le és hozta be Toldot ekkor pedig az Udinese vérszemet kapott. Szerencsére ekkor igen körülményesek voltak és nehezen használták ki a szélen az emberelőnyüket és úgy tűnt a csapat behúzza a 3 pontot… Aztán jött az utolsó 10 perc ami igen sok izgalmat hozott mégis a gól a hosszabbítás perceiben született mikor is Cordoba menteni akart fejjel Asamoah elől de Toldo mellett a saját kapujába talált. A vége így 1-1 lett ezzel pedig az Inter 33 forduló után kénytelen lett átadni a bajnokságban az első helyet másnak, jelen esetben pont a Juventusnak…
INTERNAZIONALE – UDINESE 1 – 1
gól: Stankovic 9´; Cordoba (öngól) 92´.
INTER (4-3-1-2): Julio Cesar; Maicon, Cordoba, Samuel, Maxwell; Stankovic, Dacourt (75’ Chivu), Zanetti; Figo (65’ Suazo); Ibrahimovic, Cruz (59’ Toldo). (Cesar, Jimenez, Solari, Crespo). edző: Mancini.
UDINESE (4-3-3): Chimenti; Mesto, Coda, Zapata, Dossena (77’ Lukovic); Inler (80’ Pepe), D´Agostino, Sivok (56’ Eremenko); Quagliarella, Asamoah, Floro Flores. (Handanovic, Zapotocny, Boudianski, Paolucci). edző: Marino.
vezette: Banti.
jegyzet: San Siro 40.000 néző; kiállítva Julio Cesar 56´ percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért; sárga lap: Maicon, Sivok, Inler és Maxwell; szöglet: 6-6; hosszabbítás 0´ ill 7´.
|
Materazzi elhagyta a kórházat |
|
2007.08.27. 10:46 |
Aug. 26. 14:01 -Pavia- Ma reggel Marco Materazzi elhagyhatta paviai San Matteo kórházat, ahol csütörtök kora reggel diagnosztizálták a vérömlenyt a jobb combizmában. Még aznap délelőtt sűrgősen meg is kellett operáltni őt, mert a vérömlegy nyomást gyakorolt az izomszövetekre. (Itt meg kell említeni, hogy a magyar sajtó orgánumokban megjelentekkel ellentétben nem történt izomszakadás) Ettől függetlenül a sérülés nagyon súlyos, és 2008-nál előbb nem igen számíthatunk a világbajnok védőre. A pesszimistább verzióra pedig egyelőre jobb nem is gondolni. |
Mancini 19 fős kerete a holnapi bajnoki meccsre |
MATE |
2007.08.27. 10:45 |
Aug. 25. 15:01 -Appiano Gentile- Holnap délután 15:00 órai kezdettel a Giuseppe Meazza stadionban játsza az első bajnoki mérkőzését az Inter a 2007/08-as bajnoki kiírásban. Roberto Mancini 19 fős keretet jelölt ki az Udinese elleni mérkőzésre. Sok hiányzó van, ami elsősorban a sérüléseknek köszönhető. Hiányzik Burdisso, Materazzi, Vieira, Cambiasso, Adriano és Recoba is. Íme a nevezett játékosok névsora:
Kapusok: J. Cesar, Toldo
Védők: Maicon, Cordoba, Samuel, Chivu, Maxwell, Rivas, Cesar
Középpályások: Zanetti, Stankovic, Figo, Dacourt, Jimenez, Solari
Támadók: Ibrahimovic, Suazo, Crespo, Crúz
|
Materazzi Sérüléséről |
MATE |
2007.08.27. 10:44 |
Aug. 23. 17:52 -Pavia- Tegnap este a Magyar-Olasz válogatott mérkõzésének elsõ félidejének legvégén, Marco Materazzi súlyosnak tünõ combizom sérülést szenvedett. A hírek szerint az eset után elájult és hányt is, ami arra utalt, hogy nem csak egy sima húzódás történt. Francesco Benazzo professzor a páviai San Matteo kórházban ma ultrahang, mágneses rezonancia, és dopler ultrahang vizsgálatot végzett Materazzi sérült jobb combján. Az elsõ vizsgálatok szerint komoly a sérülés (égy ér megrepedt + igen nagy vérömleny keletkezett) és mindenképp mûtétre van szükség, hogy megakadályozzák az erek és az izomszövetek visszafordíthatatlan károsodását. Így sajnos várhatónan csak 2008-ban láthatjuk majd újra a pályán Materazit. Ez azért is különösen fájó, hiszen a BL mérkõzések elsõ szakaszában Maicon, Cordoba és Burdisso sem játszhatnak majd a Valencia meccsen történt verekedésért kapott eltiltás miatt. Így Samuel, Rivas, Chivu és Maxwell maradtak csak mint védõk a BL-re. Esetleg J.Zanetti mint jobbhátvéd még alternatíva lehet |
--Crespo a másodosztályba küldte a Messinát |
|
2007.05.15. 17:01 |
May. 7. 13:48 -Messina- Nem ígérkezett fergeteges összecsapásnak a tegnapi Messina-Inter találkozó, mivel a már bajnok Inter a virtuálisan már Serie-B-ben lévő Messina otthonában lépett pályára. A szicíliaiaknál mindenki tudta hogy előbb utóbb bekövetkezik a kiesés, csupán idő kérdése az egész dolog. Az Inter megint igen tartalékosan, Toldoval, Andreollival, Recobával, Solarival és Gonzalezzel a kezdőben futott ki a gyepre. Szóval nem vártunk sokat ettől a 90 perctől Felesleges is lett volna, hiszen szinte semmi sem történt egy két Adriano próbálkozást és Recoba kísérletet kivételével, még a másik oldalon csupán Parisi csinált a focihoz hasonlatos dolgokat.
Az első fél óra tehát teljesen eseménytelenül ment el, ám ezután D’Aversa dolgoztatta meg Toldot. Majd pedig a kissé zárlatos Inter védelem asszisztálása mellett majdnem Di Napoli lőtt gólt, ekkor Toldonak szerencséje volt hiszen mellé ment a labda. A félidőre 0-0-s döntetlennel vonulhattak így a csapatok, ami valljuk meg nem volt túlságosan nagy meglepetés. A meccs előtt amúgy Roberto Mancini egy Inter mezzel ajándékozta meg a kollégáját Bruno Bolchit aki annak idején eltöltött hat és fél idényt az Interben, 125 mérkőzésen játszott és egy scudettot nyert. Na de vissza a meccshez. A második félidő valamivel aktívabb játékkal kezdődött, például Gonzalez azonnal lőhetett volna egy gólt már csak a kapuson kellett volna túljutnia nem sikerült. A másik oldalon volt egy gyanús eset ami után lehetett volna büntetőt ítélni a Messina javára de Celi nem gondolta úgy hogy Andreolli kezezése ilyen súlyos volt. Aztán jött Toldo aki védte Di Napoli 11-esét, majd pedig nem sokkal késõbb a csereként beállt Crespo (egy szöglet után) első labdaérintéséből előnyhöz jutatta az Intert. A gól után a meccs azonnal visszaállt az első félidei ritmusra, tehát nagyon már nem is történt semmi. A Messina morálisan összezuhant és mindenki elfogadta hogy a csapat most már valóban kiesik az első osztályból, még az Inter a második csapattal is hozta a három pontot – ahogy egy bajnokcsapathoz illik. Egy dologgal lehet mindenki elégedett az eredménnyel, a többit pedig felejtsük el. Folytatás már egy sokkal komolyabb meccsen szerda este Rómában ahol az Olasz Kupa döntőjének első meccsét rendezik majd. Mindenki legnagyobb örömére a Rai1 kódolatlanul fogja közvetítetni a mérkőzést. |
90%-os az Inter! |
MATE |
2007.05.15. 16:59 |
May. 6. 18:41 -Messina- A ma délutáni ˝szerencsés˝ Crespo gól utáni újabb 3 ponttal lett gazdagabb a csapat. Ezzel jelenleg pontosan 90%-os a bajnoki teljesítményünk, ami még mindig bőven jobb mint az eddigi rekord, a 88/89-es Inter 85.29%-os végső teljesítménye. Crespo találata előtt Toldo 11-est védett, így ez a mai 3 pont is különösen értékesnek mondható. Részletek később |
--Vieira:”Milanoban fejezem be a karrieremet |
MATE |
2007.05.15. 16:58 |
May. 3. 20:02 -Milano- Patrick Vieira az Inter középpályása a ’Sun’ című angol lapnak nyilatkozott tegnap és elmondta mindenképpen az Internél tervezi befejezni a pályafutását. ”Nem hinném hogy valaha is visszatérnék a Premier Leaguebe. Kissé idős vagyok már a váltáshoz ráadásul remekül érzem magamat az Internél. Úgy határoztam hogy ettől a klubtól fogok majd visszavonulni.”
Vieira ugye kilenc szezont húzott le az Arsenalnál, 279 bajnoki mérkőzést játszva az ’Ágyúsok’ színeiben, így beszélt erről az időszakról is. ”Az Arsenal Wenger érkezésével kezdte meg a diadalmenetét, sok mindent megért együtt a klubbal de szerintem ő is akárcsak annak idején én megért a váltásra.”
A francia játékos ha minden igaz a hétvégén már kispados lesz a Messina ellen, ez pedig azt jelenti hogy az idény végére egy hosszabb sérülésből tér majd vissza, de ez a visszatérés igazán csak a Roma elleni kupadöntőn lesz létfontosságú. Apropó sérültek. Burdisso és Crespo is visszatértek a kerethez így velük is lehet számolni a jövőben még a pénteken megoperált Ibrahimovic is elkezdte a terápiát ami jelen esetben biciklizést és gyógytornát jelentett a számára. Maicon, Samuel és Cruz voltak azok akik külön foglalkozáson vettek még részt. |
--Tronchetti Provera megtartaná Figot |
MATE |
2007.05.05. 21:51 |
May. 1. 14:00 -S. Magherita Ligure- Marchetto Tronchetti Provera tagnapi Santa Magherita Ligure-i sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Louis Figot mindenképp meg kellene győzni a maradásról. Elmondása szerint ez az Inter nagyon jól játszik, és ő személy szerint már uganúgy szereti ezt a csapatot, mint ahogy az 1998-as Ronaldo féle Intert szerette. A Pirelli elnöke és Moratti után a klub második legfontosabb támogatója szerint a tegnap esti San Siro-beli ünnepléssel egy új korszak kezdődött az Inter életében. Egyes források egyébként J. Cesar szerződés hoszabbításáról is írnak (2012-ig) ami ugyebár alapjaiban kérdőjelezheti meg Gigi Buffon esetleges nyári érkezését. |
Viera ''Milanoba fejezembe a karrierem" |
MATE |
2007.05.05. 21:49 |
May. 3. 20:02 -Milano- Patrick Vieira az Inter középpályása a ’Sun’ című angol lapnak nyilatkozott tegnap és elmondta mindenképpen az Internél tervezi befejezni a pályafutását. ”Nem hinném hogy valaha is visszatérnék a Premier Leaguebe. Kissé idős vagyok már a váltáshoz ráadásul remekül érzem magamat az Internél. Úgy határoztam hogy ettől a klubtól fogok majd visszavonulni.”
Vieira ugye kilenc szezont húzott le az Arsenalnál, 279 bajnoki mérkőzést játszva az ’Ágyúsok’ színeiben, így beszélt erről az időszakról is. ”Az Arsenal Wenger érkezésével kezdte meg a diadalmenetét, sok mindent megért együtt a klubbal de szerintem ő is akárcsak annak idején én megért a váltásra.”
A francia játékos ha minden igaz a hétvégén már kispados lesz a Messina ellen, ez pedig azt jelenti hogy az idény végére egy hosszabb sérülésből tér majd vissza, de ez a visszatérés igazán csak a Roma elleni kupadöntőn lesz létfontosságú. Apropó sérültek. Burdisso és Crespo is visszatértek a kerethez így velük is lehet számolni a jövőben még a pénteken megoperált Ibrahimovic is elkezdte a terápiát ami jelen esetben biciklizést és gyógytornát jelentett a számára. Maicon, Samuel és Cruz voltak azok akik külön foglalkozáson vettek még részt |
Mikor lehet meg a scudetto? |
MATE |
2007.04.29. 20:23 |
Apr. 13. 10:21 -Milano- Lassan jöhet a jól megérdemelt ünneplés, de most már az a fő kérdés hogy erre hivatalosan mikor is kerülhet majd sor. Az ügyben nagy jelentősége lesz majd a szerda esti Inter-Roma összecsapásnak, nézzük hogy miért. Persze ne feledjük a feltételezés abból a tényből indul ki hogy az Inter vasárnap este elintézi a Palermot a San Siroban. Persze a Romanak sem ártana győzni a Sampdoria ellenében, de ha nem teszik és nyernének Milanoban szerdán még akkor is élnékek halványan a reményeik. Amennyiben ők döntetlent játszanának vagy kikapnának a genovaiak ellen az Inter pedig nyerne akkor egy döntetlen esetén is bajnok lenne szerda este. Vegyük azt a forgatókönyvet hogy az Inter vereséget szenved a szicíliaktól vasárnap és a Roma nyer akkor 15 pontra csökkenne a különbség és egy esetleges újabb Roma sikerrel ez 12 lenne csak. De ha 15 pont előnnyel várná az Inter a meccset csak abban az esetben lehetne bajnok hogyha legyőzné szerdán a Romát. De térjünk vissza a legrosszabb megoldáshoz, azaz hogy szerdán 12 pontra fogyna az előny hat meccsel a vége előtt. Amennyiben a Roma megnyerné ezután is az összes meccsét akkor 86 ponttal zárná a bajnokságot, így az Internek legalább 7 pontot kellene szereznie a maradék meccseken a bajnoki cím megszerzése érdekében. Erre ugye Messinában kerülhetne sor, nem is akármikor hanem május hatodikai hétvégén és ez azt jelenti hogy valószínűleg szombat este játszanának, azaz május ötödikén… Elméletileg ezen a napon is lehet bajnok az Inter ebben az szezonban…
De ez csak játék a számokkal semmi más, reménykedjünk a legideálisabb lecsengésben mely szerint a csapat nyer vasárnap a Palermo ellen és szerdán nem kap ki a Romatól és akkor hat meccsel a vége előtt már április 18-án bajnokot avathatnánk. |
|